FŐNIX, egy igaz történet

2002. januárjában már annyira elkeserítő volt a Ronga család anyagi helyzete, hogy azon kellett gondolkodnunk, miből fogjuk a gyerekeket és magunkat eltartani.

Korábban a napos pulyka tartástól a gumicsónak árulásig sok mindenben kipróbálhattuk a képességeinket, megijedni soha nem ijedtünk meg a munkától.

Nem megbántani, vagy ledegradálni akarom az egyetemeket, de mindenféle egyetemi végzettség és családi háttér támogatás nélkül haladtunk egyenesen előre az utunkon.

Előző munkánk, megélhetési forrásunk megszűnt, és az eltelt egy évben bármibe is kezdtünk, nem sikerült új egzisztenciát felépíteni.

Sokadik, kitartó próbálkozásunk ellenére ott álltunk üres zsebbel, keserű szívvel.

A probléma komolyságát jelezte, hogy már azon kellett töprengenünk, milyen értékünket tegyük pénzzé, a család egyetlen autóját, vagy a garázst. Ekkor nagyjából két hónapra elegendő tartalékkal rendelkeztünk.

Emlékszünk, hogy a 8 és 9 éves kislányok mellett felnövő 12 éves fiúnk megérezve a szülők küzdelmét, akart és vett az addig összegyűjtögetett zsebpénzéből egy gekkót, azzal a szándékkal, hogy majd a tenyésztéséből „tud nekünk pénzt adni”.

Hitünket nem vesztve, úgy a 10-11. kísérletünknél tartottunk, (hitelközvetítés, értékpapír spekuláció, stb.) amikor az ingatlanközvetítői munka került képbe, mint lehetőség a szorult helyzetből való kiszabadulásra, ezért jelentkeztünk egy tanfolyamra.

Megcsillant egy reménysugár.


Így kezdődött!

Az OKJ-s ingatlanközvetítő képzés 95.000Ft-ba került, további költséggel, az OKJ-s vizsga díjjal is számolnunk kellett, ez akkor tartalékaink végső kimerülését jelentette.

A tanfolyam annyira komolytalannak, értéktelennek és kiábrándítónak bizonyult, hogy felmerült a képzés megszakításának gondolata is. (Feleségem természetesen mindentől függetlenül, szorgalmasan, önerőből felkészülve, levizsgázott. Jelenleg 7 szakmai bizonyítvánnyal bír.)

Ekkor villant be: DE HÁT EZ EGY NAGYSZERŰ LEHETŐSÉG!

Mielőtt feleségem levizsgázott volna, meg kellett hirdetnünk a helyi, megyei napilapban az első általunk szervezett ingatlanközvetítő képzést. Egyszerűen elfogyott az időnk, vészhelyzetbe kerültünk.

A hirdetésünk hamar szemet szúrt a képzőnek, és ezt egy fenyegető telefonhívással jelezte is felénk. Elképzelhető, milyen stressz helyzetbe kerültünk, szerencsére a minisztérium kinevezett vizsgaelnöke, aki intelligens és pártatlan is volt, lehetővé tette a bizonyítvány megszerzését. (Hálásan gondolunk rá.)

Meglepetésünkre az újsághirdetés feladása után hat héttel, már összegyűlt az első képzés elindításához szükséges létszám. Talán az égiek jutalmazni akarták az eddigi erőfeszítéseinket, igen, beértünk a célba, de alig akartuk elhinni.

A kezdeti időszakban, egy évig még a gyerekeink is fénymásoltak, hogy bírjuk teljesíteni a feladatokat. Gyakorlatilag éjjel-nappal dolgoztunk. Első kétszemélyes irodánkat a lakásunk egyik sarkában alakítottuk ki. (Lehetett volna a garázs is :) )

A következő erőpróbáló, szerencsére nagyon sikeres szakaszban, a legnagyobb tanfolyamszervező vállalkozások közé nőttük ki magunkat. Ma már mindegyik megyeszékhelyen, összesen 30 városban indulnak OKJ-s és hobbi, tantermi és online képzéseink. Engedélyeink birtokában, képzéseink vizsgáit saját szervezésben tartjuk. Több száz oktatóval és tanfolyamszervező referenssel kötöttünk együttműködési szerződést, illetve állunk velük napi kapcsolatban.

2019-ben megtörtént a generációváltás, cégünk irányítását, a feladatok megoldását gyermekeink és kiváló kollégáink vették át tőlünk.





„Jobb a csillagok felé nyúlni,
mint tétlenül üldögélni,
csak mert tudod,
hogy nem érheted el őket.”