fbpx
/
/
Célkitűzés 6 lépésben – Ismerd meg a SMART célokat

Célkitűzés 6 lépésben – Ismerd meg a SMART célokat

celkituzes-2022

Az óévet legtöbben összegzéssel, majd az azt követő célkitűzés folyamatával zárják. Célokat kitűzni sok ember számára tűnhet egyszerű feladatnak, pedig valójában korántsem az. Ahhoz, hogy az életben elégedettnek és boldognak érezhessük magunkat, fontos a célok kitűzése, majd idővel ezen célok megvalósítása.

„Semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart.“ Lucius Annaeus Seneca Maior

A fenti Seneca idézet jól példázza azt, hogy mennyire fontos tisztában lennünk a céljaink mértékével és azok realitásával. Ha folyamatosan olyan célt tűzünk ki magunk elé, melynek kevés köze van a realitáshoz, akkor a csalódás biztosan állandó útitársunkká válik majd. Milyen a jó és hatékony célkitűzés, ahol a siker nem marad el? Ezt a cikket a sikeres célkitűzés lépéseinek szenteljük.

Hatékony célkitűzés a gyakorlatban

Aki rendszeresen olvas önfejlesztő, önismereti könyveket, annak már ismerős lehet a hatékony célkitűzés fogalma. Sokat hallottunk a célkitűzés fontosságáról, azonban íme egy való életből hozott példa ezzel kapcsolatban. 1979-ben a Harvardon végeztek egy reprezentatív felmérést a diákok körében a saját céljaikkal kapcsolatban. Ennek a fókuszába az egyetemi éveik utáni céljaik kerültek, és közel 1000 fő vett benne részt. A felmérésben résztvevők 84%-nak semmilyen konkrét célja nem volt, csak egy jó állást szerettek volna. 13%-nak voltak céljaik, de nem vetették azokat papírra és mindössze 3%-nak volt részletesen leírt, konkrét céljaik. És mi ebben a lényeg? A felmérést végzők 10 évvel később felkeresték őket, ahol arra az eredményre jutottak. Azt találták, hogy a célokkal rendelkező 3% átlagjövedelme közel tízszeresen haladta meg a célok nélküli 84% keresetét. Az alábbi példa tökéletesen illusztrálja, miért olyan fontos legkisebb és legnagyobb céljainkat papírra vetni.

A kudarc az élet része

Természetesen nem minden kitűzött célunkat érjük el: és ez így van jól. Mindenki kudarcot vall néha, ez az életünk része, sőt! A kudarcainkból tanulunk a legtöbbet életünk során. Abban az esetben, ha azt tapasztaljuk, hogy életünk kudarcok sokaságából áll, az egyértelműen jelzi: valamit nem jól csinálunk. A céljaink nem a megfelelő szisztéma alapján épülnek fel, nincs bennük rendszer, nem mérhetőek és követhetőek. A megoldás a SMART célok rendszerének bevezetése.

Mik azok a SMART célok?

A SMART kifejezéssel a Coach tanfolyamunkban már találkozhattál, coaching körökben kifejezetten népszerű a használata. A SMART célok olyan stratégiai célok, melyek világosak, elérhetőek, és megvalósításukra valódi tervet készíthetünk.

 

Mi az 5 SMART cél?

A SMART egy angol mozaikszó, és tartalmazza az összes olyan szót, ami egy cél megvalósításánal hasznos lehet számunkra. A SMART célok specifikusak, mérhetőek, elérhetőek, reálisak és időhöz kötöttek.

SMARTSpecific – konkrét, Measurable – mérhető, Achievable – megvalósítható, Relevant – reális, Time-based – időhöz kötött.

celkituzes-smart-celok

Specifikusak

Sokszor megfogalmazódik benned a gondolat, hogy többet szeretnél keresni? Szuper, de ez így egy kicsit túl homályos, ugye? Érdemes ehelyett egy kicsit konkrétabban fogalmazni, akár egy konkrét számot is megadni, hiszen ha nem vagy specifikus, akkor nem is mérhetőek a céljaid. Szeretnéd mondjuk 20%-al növelni a vállalkozásod teljesítményét? Állíts fel egyértelmű célokat, így könnyebben tudod majd vizualizálni az eredményt.

Mérhetőek

A SMART célmeghatározás magában foglalja az előrhaladás nyomon követését. Ha a célod nem mérhető, akkor objektíven nem is tudod meghatározni, hogy mennyit haladtál előre az oda vezető úton. Szeretnél mondjuk 600.000 forintot keresni egy hónap alatt? Az év előrehaladtával már pontosan mérheted is adott célt. Ahelyett, hogy azt mondod: szeretnék még gyorsabban futni, adj meg egy konkrét sebességet, amit adott időtávon belül szeretnél elérni.

Elérhetőek

Az elérhető cél kitűzése azt jelenti, hogy olyan célokat állítunk fel, amelyek megkövetelik a munkát, de egyben elérhetők is. Ha olyan célt állítunk fel, amiről tudjuk, hogy a valóságtól elrugaszkodott, akkor garantáltan csalódást okozunk magunk számára, hiszen feladjuk. A SMART célok lényege, hogy olyan célokat tűzzünk ki magunk elé, melyek elérhető közelségben vannak és megvalósíthatóak, tehát tudunk tenni érte minden egyes nap.

Reálisak

A rendkívüli célok, rendkívüli eredményeket hozhatnak. A hatékony SMART célmeghatározáshoz azonban azt is biztosítani kell, hogy a cél releváns legyen. A releváns célok azok, amelyekért hajlandó vagy és tudsz is dolgozni. A céljaid nem értelmesek, ha nem a jelenlegi realitásra épülnek fel, ezek legyenek magán jellegű vagy épen üzleti célok. Mit kell tenned azért, hogy elérd a céljaidat? Többet kell értékesítened? Vezető pozíciót kell vállalnod valahol? Győzödj meg róla, hogy ez olyasvalami, amire lesz időd és energiád is.

Időhöz kötött

A SMART célok végső és talán az egyik legfontosabb alapelve az időhöz kötöttség. Adj magadnak ésszerű mennyiségű időt, amin belül megvalósíthatod a célodat. Gondold át, hogy mennyi időt igényelhet a megvalósítás? Hat hónap? Egy vagy két év? A világos és tiszta időkeret segíteni fog neked abban, hogy nyomon kövesd a fejlődést, a célt ahova éppen tartasz. Ha nem éred el a célt az adott időkereten belül, akkor érdemes átértékelni: elérhető és valódi volt a cél? Túl rövid volt az idő, ami rendelkezésedre állt? Vagy csak nem adtál bele mindent? Nem történik semmi akkor sem, ha nem éred el az adott célt, de fontos, hogy tudd az okokat.

Miért fontosak a SMART célok?

A kutatások azt mutatják, hogy azon vállalkozók 98%-a, akik nem érik el a kitűzött céljaikat, 20%-uk az első évben, 30%-a a második évben, 60%-uk pedig az ötödik évben zárja be a kapuit. Természetesen számos oka lehet annak, hogy miért nem sikeres egy vállalkozás, ez például lehet az innováció hiánya, vagy az, hogy hiányzik a megfelelő „mindset”, gondolkodásmód. A lényeg természetesen az, hogy ezek a vállalkozások nem érték el a céljaikat, a hiba pedig nagy valószínűséggel magukban a célokban keresendő. Ezt a metódust természetesen nem pusztán üzleti, hanem személyes jellegű üzleti célokra is nyugodtan használhatod. A SMART célok segíteni fognak fentebb lépni a lépcsőn.

Hogyan tudod elérni a célokat?

Most, hogy már segítettünk kitűzni számodra az első céljaidat, itt az ideje, hogy segítsünk azokat elérni. Hoztunk nfeked pár tippet, hogy még egyszerűbb dolgod legyen!

celok-elerese

Kezdd kicsiben!

Sokan hajlamosak vagyunk azonnal a Holdat megcélozni, ha célokról van szó. Ahelyett, hogy rögtön a közepébe vágnál, és azon dolgoznál, hogy milliókat keress, vagy azonnal megtaláld életed párját, érdemes kicsiben kezdeni. Dolgozz a hatékonyságod vagy éppen az időmenedzselési képességeiden. Bontsd a céljaidat apróbb, megvalósítható elemekre és rangsorold őket. Minél kisebbek a céljaid, legyél annál részletesebb.

Írd le!

Az egyik kaliforniai egyetem kutatásai szerint azok, akik leírják a céljaikat, 42%-kal nagyobb eséllyel érik el azt. Akár egy naplóba írod le a céljaidat, akár egy Word dokumentumba, a lényeg az, hogy dokumentálva legyenek. Ezután pedig ellenőrizd, hogy azok megfelelnek a SMART alapelveknek.

Ellenőrizd magad!

Honnan tudod, ha eltértél a megadott kerettől? A rendszeres ellenőrzés lehetővé teszi, hogy tartsd magad a céljaidhoz, értékeld az előrehaladást, és szükség esetén korrigálj. Ha nem a céljaid felé tartasz, akkor pontosan tudnod kell, mikor tértél le róla.

Ne hagyd, hogy a félelmeid eluralkodjanak rajtad!

Ha nem éred el a kívánt változást, nézd meg, hogy mi tart vissza. Habozol, mert a cél túl elérhetetlennek tűnik? Esetleg rettegsz a kudarctól? A habozás forrásának megtalálása rendkívül fontos, mivel félelmeink leküzdése kulcsfontosságú a cél elérésének érdekében, emellett a személyes és szakmai fejlődés miatt is.

Gyakorold a mindfulnesst!

Az érzelmeink hatalmas befolyással vannak ránk, ezért fontos magunkban tudatosítani, hogy objektíven tekintsünk rájuk. Ahelyett, hogy gúzsba kötne a bizonytalanság, gyakorold a mindfulnesst, ez segít majd megtenni a kövektező lépést. Ezáltal a SMART célok elérése önismereti munkává kovácsolódhat.

Ünnepelj meg minden győzelmet!

Amikor megünnepeljük az elért sikereket – legyen az bármennyire is apró – az agyunk kap egy kis dopamin löketet. Ha az üzleti életben értél el sikereket, akkor csapatoddal ünnepeljétek meg azt, ha pedig személyes sikereken dolgozol, akkor hívd át a barátaidat egy vacsorára vagy koccintásra. Ha megfelelően kiélvezted, térj vissza a munkához!

Gyakran elkövetett hibák

Ahhoz, hogy hibákat kövess el, nem kell feltétlenül kezdőnek lenned. A következő részben átvesszük, hogy melyek a leggyakrabban elkövetett hibák, és te hogyan tudod azokat elkerülni!

Homályosak maradnak a célok

Az egyik leggyakoribb SMART hiba, hogy nem elég specifikus a cél, amit kitűzöl magad elé. Ügyelj az olyan tippekre, minthogy „jobb leszek”. Ugyan a javítás, fejlődés a cél, de legyél specifikus abban, amiben szeretnél fejlődni. Mindig tartalmazzon mérhető referenciaértékeket és kulcsfontosságú teljesítménymutatókat maga a cél.

Irreleváns célok kitűzése

Ha egy mondatban kellene megfogalmazni, hogy miért fontos a SMART célok kitűzése, akkor azt mondhatnánk: segít elérni az álmaidat. Ha olyan célokat tűzöl ki, ami nem inspiráló számodra, akkor hiába minden: nem fogod elérni a céljaidat, még akkor sem, ha a SMART formulát követed. Ha ez ismerős számodra, akkor itt az ideje, hogy újragondold a céljaidat.

Elérhetetlen célok kitűzése

A növekedés függőséget okoz. Ettől egyre nagyobb álmokat hajkurászunk magunk előtt, amivel nincs semmi baj, természetesen. De ne felejtsd el megvalósítható szeletekre feldarabolni az álmaidat. Ugyanakkor, igyekezzünk nem túlságosan könnyű célokat kitűzni magunk elé. Próbáld megtalálni az egyensúlyt a túl nehéz és túl könnyű között.

Példák SMART célokra

A következő példák jól bemutatják a SMART célkitűzés lényegét, és ihletet is meríthetsz belőlük, legyen szó karrierről, személyes fejlődésről vagy éppen az egészségedről.

Első példa

Virtuális asszisztensként szeretnél 3 új ügyfelet, akik havonta 150 000 forint értékben vásárolnak tőled szolgáltatást. Ezen szám eléréshez a következő hónapban 10 új ügyféllel kell találkoznod és 15 új ajánlatot kell kiküldened, email vagy Facebook segítségével. Választ egy – két nap elteltével már szeretnénk.

  • Konkrét: Megadod, hogy hány új ügyfelet szeretnél elérni, és azoknak mennyit kell költeniük.
  • Mérhető: A cél meghatározza az eléréshez szükséges munkát. Potenciális ügyfeleket generál a 10 új ügyféllel való találkozás.
  • Elérhető: Nem túl nagyok, vagy elérhetetlenek a számok a mostani helyzetedhez mérten.
  • Reális: A fenti okok miatt a cél a lehetőségek határain belül mozog.
  • Időhöz kötött: Világosan meghatározott, hogy mennyi időn belül szeretnéd elérni az adott célt.

Második példa

Tegyük fel például, hogy kezdő zongorista vagy. Néhány hónapja aktívan gyakorolsz, de szeretnél megugrani nagyobb feladatokat is. Szeretnéd elsajátítani a ‘Rolling in the deep’ című Adele számot zongorán, egy hónapon belül, heti 3 óra gyakorlással.

  • Konkrét: Megadtad, hogy melyik dalt szeretnéd megtanulni, valamint a gyakorlási időt.
  • Mérhető: Mérheted a különböző mérföldköveket, mondjuk éppen a dal felénél jársz.
  • Elérhető: Ez a cél egy kezdő zongorista számára is megvalósítható. Ha elérted, kitűzhetsz magasabb célt.
  • Reális: Törekedj arra, hogy időt hagyj a gyakorlásra.
  • Időkeret: Teszteld magadat egy hónap múlva, hogyan haladsz a gyakorlással.

Harmadik példa

Szeretnéd magad formába hozni és három hónapon belül lefogyni 5 kilót. Hetente háromszor tervezel mozogni, és 1300 kalóriára szeretnéd korlátozni a napi kalória beviteled.

  • Konkrét: Megjelölted a hosszútávú és a napi célokat is.
  • Mérhető: Ebben a célban 4 mérhető szám is szerepel is garantáltan mérhetővé válik.
  • Elérhető: Ahelyett, hogy rögtön egy hatalmas számot tűztél volna ki magad elé, apróbb és okosabb lépésekkel haladsz a cél felé.
  • Reális: A fogyás maratonfutás, nem lehet rögtön mindent (is) elérni, főleg ha a cél a tartós fogyás.
  • Időkeret: Mérd meg magad hetente (nem naponta!), így tudod ellenőrizni, hol tartasz a folyamatban.

SMART célmeghatározás – Gyakran ismételt kérdések

Számtalan kérdés merülhet fel benned is, ezért nézzük, hogy melyek a leggyakrabban ismételt kérdések a célkitűzés témájában.

celmeghatarozas

Miért ezt a rendszert használjuk a célkitűzés során?

A számunkra ideális élet felépítése nem történik meg azonnal. Ahhoz, hogy a legmélyebb álmainkat megvalósítsuk, sokszor évek munkája szükséges. Ez a rendszer mérhető kritériumokon keresztül segít számodra abban, hogy nyomon követhesd a haladást. Elérhető viszonyítási pontokat ad, és lehetővé teszi, hogy megünneplhesd magad az út során és további inspirációkat meríts.

Hogyan tűzzek ki olyan célokat, amelyek valóban számítanak?

Legyél konkrét. Ha pusztán annyit mondasz: szeretnék még több pénzt keresni, az nem cél, hanem csak vágyálom. Az előbbiekben azt tanultuk, hogy konkrétnak lenni kulcsfontosságú, tehát mindenképpen számszerűsítsd vágyálmaidat, de maradj hiteles. Természetesen az sem árt, ha tisztában vagy az okokkal is, így még erősebb lehet a motivációd.

Mi történik akkor, ha letérek a kijelölt útról?

A cél nem a tökéletesség, hanem a fejlődés. Aki fejlődik, az gyakran hibázik is. Térj vissza a kiinduló ponthoz és vizsgáld meg közelről. Valóban megfelelnek a célok számodra? Elég specifikusak? Teljesíthetőek a megadott időkereten belül? Ha ezeket figyelembe veszed és felülvizsgálod, nem tévedhetsz hatalmasat.

Miért nem érem el a céljaimat?

Ha úgy találod, hogy nem éred el a SMART céljaidat akkor valószínűleg két dologban lehet a megoldásod kulcsa: rossz célokat választottál, vagy nem a célok nem feleltek meg a kritériumrendszernek. Lehet egy harmadik lehetőség is: tudat alatt nem szeretted volna elérni az adott célt, mert úgy érzed, valami sokkal jobb vár rád. Ha úgy tekintesz az életedre, mint ami érted történik és nem pedig veled, akkor minden, amire kudarcként tekintesz, lehetőséggé változik.

Egyedül vagy csapatban dolgozzam a céljaim elérésén?

Ez attól függ, hogy magányos farkasként tekintesz-e magadra, vagy igazi csapatjátékosként szeretsz dolgozni? Természetesen az élet minden területén jó érzés, ha körülvesz minket egy támogató közeg, ami valódi biztonsági hálóként működik az életünkben. Ha úgy érzed, túlságosan egyedül vagy, kérd szakértő segítségét, ha erre nincs lehetőséged, akkor beszélj rendszeresen a családoddal és a barátaiddal, és kérd ki a tanácsukat.

Célkitűzés – Összefoglalás

A célkitűzés – legyenek azok bárilyen aprónak tűnő célok – az életünk mérföldköveinek számítanak. Merjük őket megfogalmazni és legyünk bátrak, ne ijedjünk meg a saját árnyékunktól. Ha úgy érezzük nem csak eszünk, hanem a szívünk is helyet kap a döntésben: biztosak lehetünk abban, hogy jó úton járunk.

Legfrissebb Bejegyzések

Nincsenek bejegyzések.

10001 Tanulónk 8 kedvenc tanfolyama

Miben vagyok jó? Tehetség Térkép és útmutató! Készíts személyre szabott tehetségtérképet, kapj pontos útmutatót, és indulj útnak erősségeid birtokában!

19 990 Ft

Ez a grafikus online tanfolyam azoknak szól, akik szeretnének megismerkedni a grafikai tervezés világával.

4.8

99 990 Ft

Részletfizetési lehetőséggel!

Ez az alapozó coach képzés segít abban, hogy eldönthesd, szeretnél-e a segítő szakmában dolgozni vagy pusztán önmagad fejlesztése a cél.

5

89 990 Ft

Részletfizetési lehetőséggel!

A megfelelő étrend kialakítása és betartása bonyolultnak tűnik, de a tudás birtokában bárki képes lehet rá! Gyakorlatias kurzusunkkal megtudhatod, hogyan.

5

99 990 Ft

Részletfizetési lehetőséggel!

Ismerkedj meg, a marketing minden fő ágával és válj képessé egy marketing csapat menedzselésére!

4.8

99 990 Ft

Részletfizetési lehetőséggel!

Várj még egy pillanatra!

Úgy tűnik, elhagyod az oldalunkat. Biztosan megtaláltad azt, amit kerestél? Ne hagyd ki a lehetőséget, hogy első vásárlásod alkalmával 10% kedvezményt kapj!

Iratkozz fel hírlevelünkre, és használd fel a kedvezménykupont!

Milyen munka illik hozzám?

Az ingyenes kérdőív kitöltése mindössze pár percet vesz igénybe, de a benne rejlő információk értéke felbecsülhetetlen lehet a jövőd szempontjából.
Indulj el egy önazonosabb úton ma!

Indulj el a karrierutadon most!

Feliratkozás

[mailerlite_form form_id=5]

Nagyon jó választás!

2022.november 1. 20:00-ig rendszerkarbantartást végzünk, ezért egy kis türelmet kérnénk Tőled. 🙏

Cserébe Magyarország legmodernebb tanulói felületét kapod kézhez. 🔥

Töltsd ki az adataid, és szólunk amint nekiugorhatsz a tanulásnak!