fbpx

Excel tanfolyam – Legyél te is Excel-varázsló!

excel

Tudtad, hogy az excel tanfolyam elvégzésére már otthon is van lehetőséged? Na de miért is olyan fontos ez a bonyolultnak tűnő program? Ebben a cikkben most bemutatjuk neked!

Ha te is abban az oktatási rendszerben és iskolai követelményrendszerben vettél részt, amelyben már a középiskolás tanulmányaid során kötelező volt megbarátkozni és megismerkedni a Microsoft 365 csomaggal, és azon belül is az Excel táblázat kezelőjével, akkor szerencsésnek mondhatod magad! Ha ez netán mégis kimaradt volna tanulmányaidból, akkor még pótolhattad esetleg a későbbi, főiskolai vagy egyetemi kurzusok keretében. Ha ebben sem vettél részt, vagy egyszerűen az órák alkalmával nem tudtad szakszerűen megérteni és elsajátítani, akkor viszont most bepótolhatod! Téves az a feltételezés, hogy a programra csak annak van szüksége, aki folyamatosan számokkal, adatokkal vagy kimutatásokkal foglalkozik. Mindannyiunknak szüksége lehet rá, akár rengeteg szám összeadására (ha nem szeretnénk egyesével a számológéppel kiszámolni), átlagot vonni, szórást nézni. Ezek rengeteg időt vesznek el ha manuálisan végezzük őket, kevésbé hatékonyabb tőle a munkánk, hiszen lelassítanak minket. Az Excelben azonban mindez összesen 3 kattintás, így érezhetően gyorsabb, hatékonyabb és praktikusabb. Ha hasznodra válhatna neked is akár a munkád, akár a mindennapos életed során, akkor ideje megismerkedni vele! Képzeld csak el, mennyivel egyszerűbb a segítségével egy hónap költségvetésének megtervezése, a nyaralásra havonta félretett összeg után követése, vagy a teljes havi költségeid összesítése, hogy jobban lásd, mely területek miatt vékonyodik feleslegesen a pénztárcád.

excel

 

Na de miről is szól az MS Excel Online Tanfolyam? A kurzus során elsajátíthatod az Excel menürendszerét és képleteit. Nyilvánvaló, hogy a Microsoft 3-5 évente kiad egy újabb verziót a teljes Microsoft szoftver spektrumra, de az is igaz, hogy a menü logikai vázlata ugyanaz, valamint ezek az újítások leginkább az előző verzió hibáit javítják ki, gyorsítják a szoftvert, valamint kicsit felvarrják a program kinézetét. A legutóbbi verzió a 2017-es, a legtöbb számítógépen ma már ez található.

Az Excel tanfolyam biztosítja az alapvető számítások és statisztikák elvégzését és készítését, valamint a leggyakoribb Excel-problémák megoldását. Úgy bizony, ezen a kurzuson megismerkedhetsz a szoftver legnagyobb problémáinak megoldásával, a jellegzetes elakadások okával és természetesen, hogy hogyan oldd meg azokat könnyen és gyorsan. Ezzel a plusz tapasztalattal másoknak is fogsz tudni segíteni!

Ha nem csak alapszinten szeretnéd használni, akkor jó hírünk van: a tanfolyamon elsajátíthatod a mester funkciókat is. Ilyen például az összetett képletek használata, a függvények, statisztikai, matematikai, trigonometriai, pénzügyi képletek, adatok vizualizációi, diagramok készítése. Ezekhez már szükséges egy magasabb fokú tudás elsajátítása, de szerencsére ez sem okozhat majd gondot a későbbiekben, ha elvégezted a kurzust. Az utolsó lépésekben pedig olyan plusz funkciókkal ismerkedhetsz meg, mint a billentyűparancsok, amiket igazán kevesen ismerhetnek. Ugye, milyen jó lenne, ha ténylegesen mindezen tudás birtokában lennél? Rögtön jobban mutatna az önéletrajzod is! Mi, itt a The Bright Academy-ben az egész életen át tartó tudásban hiszünk, hiszen sorozatosan és folyamatosan jönnek ki újabbnál újabb szoftverek, programok, és minél többel ismerkedsz meg, annál nagyobb esélyed van a munkaerőpiacon vagy akár az otthoni teendők rendszerezésében.

Az Excel tanfolyam igazán hasznos lehet azok számára, akik most ismerkednek meg a vállalkozói léttel. Üzleti tervet, kimutatásokat, pénzügyi bevételeket, kiadások nyomon követését is meg lehet benne valósítani, sőt, ezekre ennél jobb program még jelenleg sem létezik, nem véletlenül használja ezt minden cég, legyen az kicsi, közepes vagy akár országokon vagy egész kontinenseken átívelő multinacionális cég. Ha így rendszerezed majd bevételeidet, kiadásaidat, akkor a könyvelődnek is óriási segítséget nyújthatsz, hiszen átlátható, módosítható, összevonható és könnyedén kezelhető felületen vezetsz mindent, ami egy vállalkozás irányításához szükséges. A legegyszerűbb, ha a prezentációid alapanyagát, a kimutatásokat és diagramokat is ebben készíted el, így a megformázott anyagok rögtön a PPT-ben landolhatnak.

Ha álláskereső vagy, akkor is óriási előny ezen Microsoft szoftver kezelése. Nincs olyan álláshirdetés a portálokon, amelyben ne lenne elvárás vagy legalább előny, ha a felhasználói szintnél picit magasabb szinten ismered és használod. Nem csak a pénzügyeseknek jön jól, hanem a marketingeseknek, középvezetőknek, ügyfélszolgálatosoknak, sőt a bolti eladóknak is kötelező ismernie, hiszen ebben tudod vezetni a vevőket, feljegyezni a panaszokat, diagramokat készíteni egy fontos prezentációhoz, kiszámolni az aznapi készpénz folyást vagy a termékek leltárát vezetni benne.

excel2

A hónap végén valahogy mindig odajutsz, hogy nincs elegendő pénzed? Hogyan lehetséges ez? Pedig csak erre és arra költöttem. Na meg persze kifizettem a rezsit, a kocsi törlesztőt, ja meg adtam minden nap zsebpénzt a gyereknek, meg az új könyvek… már felsorolni is nehéz, hiszen ki emlékszik arra a munka közben megivott kávéra, az ebédszünetre, amikor kimentél a kollégákkal meginni valamit, vagy a havi 15 esetre amikor a gyerek pénzt kért fagyira, egy új ruhára, cipőre, vagy csak bulizni ment, és arra kért pénzt. Bizony, lehetetlen küldetés mindezt megjegyezni és csak arra figyelsz fel, hogy már megint nem tudod, hogy miért nem tudsz annyit félretenni a családi nyaralásra, amennyit beterveztél fejben. Hol itt a gond? Hogy nincs leírva és vezetve! Az Excel tanfolyamon megtanulhatod, hogy hogyan csökkentsd költségeidet, kiszámolhatod, mikor mennyit kell félretenned, milyen apróságokról kell lemondanod, hogy megteremtsd azt az összeget, amit szeretnél, hogy maradjon a hónap végére, hiszen nyomon követheted kiadásaidat. Rögtön szembe tűnik, hol is mentek el azok az ezresek, és ne feledd, sok kicsi sokra megy! Tudod vezetni a házimunka felosztását, hiszen az Excel már mobiltelefonra is letölthető, így bármikor frissíteni tudod, módosítani vagy törölni a benne található adatokat! Mi lenne hatásosabb és meggyőzőbb, mint diagramon szemléltetni a lázadó tinédzser gyereknek otthon, hogy a megbeszélt heti kétszeri porszívózásból hányat is végzett el az utóbbi időben? Vicces, színes és szórakoztató is lenne egyben, amivel nem nagyon lehet ellentmondani. Persze csak óvatosan, nehogy a diagramok megszállotjává válj!

Láthatod, hogy az élet bármilyen területén használhatod az Excel tanfolyamot, legyen az munka, vállalkozás irányítás és fejlesztés, családi élet. Az Excel-t kimentheted PDF-be és az adatokat könnyedén behúzza PowerPointba vagy Wordbe is. A kurzus végén pedig egy teszttel ellenőrizheted azt, hogy mennyire tudtad elsajátítani a legfontosabb tudnivalókat. Ha szeretnél te is Excel-varázsló lenni, akkor kattints, hogy elkezdhesd a tanfolyamot! A tanfolyam elvégzéséről pedig oklevelet állítunk ki, de a legközelebbi Excel próbafeladaton már garantáltan a legjobbak közé fogsz kerülni, és ezen nem fog a siker múlni! Ha pedig tetszett az online kurzus, akkor ajánld ismerőseidnek vagy munkatársaidnak, hiszen így a saját tempójukban végezhetik el, és nem lesz többé a te segítségedre szükségük. Itt az idő, hogy belevágj!

Hírlevél Feliratkozás