fbpx

Asszertív kommunikáció gyakorlatok

asszertív-kommunikáció-gyakorlatok

A verbális bántalmazás

Ebben a blogbejegyzésünkben összeszedtünk nektek az asszertív kommunikáció gyakorlatok legjobb példáit, melyek hatékonyan segítenek majd a mindennapi kommunikációban.

A stílus maga az ember. Ez nem csak külsőségekben nyilvánul meg, hanem kommunikációs stílusunkban is. Képzeljük el azt a helyzetet, hogy egy kolléganőnk vagy kollégánk minden nap egy kicsit aláaknázza a terveinket a munkahelyen. Egy céges prezentációnk, amelyen éjt nappallá téve dolgoztunk, kiválóan sikerül. Mi megkönnyebbülve ülünk le, amikor ő csak úgy mellékesen megjegyzi: milyen klassz kis előadás volt, kár, hogy a mondatvégi írásjelek lemaradtak a harmadik dián a felsorolásnál. Szeretnénk kiállni önmagunkért, de a megaláztatottságtól való félelem talán az egyik legősibb emberi ösztön. Sűrűn előfordulhat a párkapcsolatunkban is, hogy nem jutunk dűlőre a házastársunkkal. Ki ne ismerné azokat a helyzeteket, amikor dühünkben rácsapjuk a másikra az ajtót, vagy csak hosszú órákat, ne adj Isten napokat töltünk hallgatással. A probléma csupán annyi, hogy egyik módszer sem fog minket közelebb hozni a megoldáshoz.

Hogyan ismerd fel a verbális abúzust?

A szóbeli bántalmazások, a verbális abúzus gyakoribb mint gondolnánk. ” Te azt sem tudod miről beszélsz!”, ” Komolyan, úgy viselkedsz, mint a szüleid!”, ” Inkább menj, mosogass el, ehhez úgysem értesz!”. Ezek a mondatok mind a másik önértékelését hivatottak tönkretenni. Az a cél, hogy a sérült fél, egyre kevesebbnek érezze magát, tulajdonképpen az ő érzései elbagatellizáltakká váljanak. Természetesen ennek a következő foka, amikor fenyegetettséggel találkozunk, azaz ” Ha nem csinálod ezt, akkor elhagylak!”, ” Ha a feladat nincs kész időre, akkor megválunk tőled!” vagy ” Ezt nem veheted fel!”, ” Kapcsold ki a tévét, most azonnal!”. Nem szerencsés ha visszatámadunk, hiszen azzal nem kerülünk közelebb a megoldáshoz. Ilyenkor jönnek igazán jól az asszertív kommunikációs gyakorlatok, amiben a tréning segítséget nyújt majd számodra a későbbiekben.

 

asszertív-kommunikáció-gyakorlatok

 

A kommunikáció 50 árnyalata

Akár a munkahelyen, akár a magánéletünkben találkozunk nehéz helyzetekkel. Az asszertív ember szinte bárhol képes hatásosan kommunikálni. Gyerekkorunk óta tudjuk, hogy a megfelelő kommunikáció segítségével rengeteg élethelyzetet megoldhatunk. Már sokszor az ovis homokozóban eldőlnek a későbbi erőviszonyok, hogy kié lesz a markolós autó és kit ültetnek ki a kispadra. A gyerekek esetében passzív agresszióról ritkán beszélhetünk – ők a direkt megoldás hívei. A passzív agresszió egy későbbi életkorban lép be. Ki ne találkozott volna olyan emberrel, aki csak ennyit mond: “Bocs, hogy élek!”.

Ugyanúgy az agresszív viselkedés is nagyon sűrűn előfordul. Sajnos számtalan negatív párkapcsolati példát tudunk hozni, akár a közvetlen környezetünkből is. Ne gondoljuk, hogy csak az az agresszió, ami tettlegességig fajul, a verbális kommunikációt is annak tekintjük. Az agresszív viselkedés egyébként a munkahelyen is egyre sűrűbben előfordul. Sokan találkoztunk már olyan kollégákkal, akik úthenger módjára gázolták át másokon.

Nagyobb multik esetében már sűrűn látni asszertív tréninget az ilyen problémák kiküszöbölésére. Természetesen az a viselkedés is gyakran vezet például oda, hogy a belső feszültség miatt hosszútávú problémák alakulnak ki céges szinten. Sajnos gyakran úgy érzik, az az egyetlen útja az önérvényesítésnek, ilyen módon elérik amit akarnak. Gondoljunk csak bele, éppen egy vakáció előszobájában vagyunk, péntek délután. Már a lábunk alatt érezzük a homokos talajt, kezünkben egy pohár koktél és egy jó könyv. Ekkor a főnökünk egy hatalmas adag elintéznivalót rak az asztalunkra, ami természetesen halaszthatatlan, tehát egy extra napot is ott kell töltenünk az irodában. Az ilyen helyzetekben az asszertív kommunikáció a megoldás, ne féljünk alkalmazni munkahelyi problémákkal kapcsolatban.

 

Asszertív kommunikáció gyakorlatok

Gyakorlat teszi a mestert!

Az asszertív kommunikáció gyakorlatok tanulhatóak. Több tréner és pszichológus is javasolja ezen gyakorlatok elsajátítását, az önérvényesítés egyik fontos alapköve. Az asszertív kommunikáció tréninget olyan szakember állította össze, aki rengeteg cégnek és magánszemélynek is segített már elsajátítatni ezt a technikát. Nézzünk néhány asszertív kommunikációs gyakorlatot, olyan példákon át, ami mindenki számára ismerős lehet.

Példa: Éppen beköltözünk újonnan vásárolt lakásunkba, amikor a második napon a felső szomszédunk hajnali kettő órakor maximum hangerőn hallgatja a zenét.

A passzív, elkerülő magatartásformát gyakorlók ilyenkor magukban puffognak, fejüket mélyen a párnába fúrva. Vannak, akik üvöltve vonulnak fel a második emeletre, helyrerakni az újdonsült szomszédot. Sajnos valójában egyik megoldás sem segít. Mit tanácsol ilyenkor az asszertív kommunikáció? Az asszertív kommunikáció az jelenti, hogy én – üzenetekkel kommunikálunk, ami tiszteletben tartja mások érzéseit, kívánságait és szükségleteit. Képesek vagyunk a problémák helyes kezelésére minden helyzetben. Emellett képesek vagyunk tisztán, határozottan, egyértelműen képviselni a saját személyes érdekeinket, igényeinket.

Amennyiben az asszertív kommunikáció útját választjuk, így érdemes a fent említett helyzetet megoldanunk. ” Üdvözlöm! Két nappal ezelőtt költöztünk be a lakásba, a párom és én vagyunk az Önök alsó szomszédjai, még nem volt alkalmunk bemutatkozni. Sajnos a tegnap hangos zaj miatt, keveset tudtam pihenni, ami rosszul érintett engem. Megkérhetem, hogy amennyiben ez nem jelent problémát, jelezze előre, hogyha legközelebb ilyen előfordulna? Köszönöm az együttműködését.” Így a saját érzéseidet beleszövöd a mondandódba, olyan ezáltal az egész stílus személyes lesz, ami nagyon fontos.

 

asszertív-kommunikáció-gyakorlatok

 

Párban szép az élet!

Egy másik gyakorlat arra lesz példa, hogyan kezeld a párkapcsolatodhoz kapcsolódó nehéz helyzeteket. Egy pár életében rengeteg olyan helyzet adódhat, ahol kritika is érheti a másik felet. Nem tölt elég időt velünk a párunk, nem senkit a házimunkában, nem hallgatja meg az érzéseinket. Ez a három helyzet gyakran előfordul, ilyenkor tudjuk segítségül hívni az asszertív kommunikációt. Azok a párok, akik képesek az asszertív kommunikáció gyakorlatát a mindennapi életükben átvinni, azok sokkal együttműködőbbek, hitelesebbek és önazonosabban tudnak kommunikálni. Ha úgy érzed szeretnél önmagadon vagy a környezetedben élőkön segíteni, a tréning során rengeteg gyakorlat lesz majd a segítésedre a mielőbb elsajátítás érdekében. Lássunk egy szituációt párkapcsolati nehézségre és az azt feloldó kommunikációs gyakorlatra.

Példa: A reggeli után, rohanva megkéred a párod, hogy kicsit szedje rendbe a lakást, mert este a barátaitok átjönnek vacsorára. Neked nagyon nehéz napod van a munkában, később érsz haza a szokottnál és azt látod, hogy a párod ugyan elmosott pár edényt, de a lakás továbbra is romokban. Ilyenkor a temperamentumosabb hölgyek azonnal nekiugranak a férfiembernek, a ” Nem hiszem el, hogy erre sem tudlak megkérni” stílus sajnos nem lesz célravezető. Természetesen, bizonyos helyzetekben nehéz megőrizni a hidegvérünket, hiszen az óra is ketyeg és a barátaink hamarosan betoppannak.

Az asszertív kommunikáció ebben a helyzetben kívánatos, hiszen a végső célunk mégiscsak az eredményesség. “Drágám, örülök, hogy végre hazaértem. Sajnos nagyon csalódott vagyok, hogy nem sikerült kitakarítanod. Közbejött esetleg valami napközben? Rosszul érzem magam amiatt, hogy a barátaink ilyen lakásba fogadjuk. Még maradt egy kis idő, segítenél nekem kérlek? Látom, hogy az edényeket, elmosogattad, nagyon köszönöm. ” Így végül is szendvicsbe foglaljuk a mondandónkat, két pozitív állítás közé, beszúrjuk a valódi üzenetet. A dicséret is elengedhetetlen része, hiszen valóban fontos, hogy a szándék megvolt a párunkban. Az asszertivitás nem más, mint hatékony érdekérvényesítés, amiben a másik fél érdekeit is szem előtt tartjuk. Az asszertivitás segítségével közelebb kerülünk egymáshoz és természetesen nem mindig kellemes.

A negatív érzések kifejezése ugyanolyan fontos, mint a pozitív én – közlések. Személyes érdekünk, hogy az asszertív kommunikáció mind a párkapcsolatunkban jelen legyen, mind a munkahelyi mindennapok részévé váljon. Az asszertív kommunikáció egyik aranyszabály, hogy magunkról beszéljünk, nem a másik félről tegyünk kijelentéseket. Az asszertivitás egyik kulcsa az egybehangzó kommunikáció. Ez azt jelenti például, hogy a nonverbális és verbális kommunikációs jegyek ugyanazt mutatják a külvilág felé.

 

Asszertivitás családon belül

Az első célunk, a konfliktus felvállalása és annak megoldása. Vegyük példaként a következő esetet.

Példa: Anyukáddal megbeszéltetek egy munka utáni kávét. Neked a heti bevásárlás miatt szűkre van szabva az időkereted, anyukád azonban notórius késő, így most is elkésik. Te egyre feszültebb vagy felhívod hiszen tudod, hogy nem érdemes vitát kezdeményezned a kávézó kellős közepén.

Egy bevált asszertív gyakorlat lehet ilyenkor a következő. “Szia Anyu! Mi történt, baj van? Csak azért kérdezem, mert látom, hogy késel és gondoltam megkérdezem közbejött-e valami esetleg? Értem, tehát a munkával kapcsolatban jött közbe valami. Figyelj Anyu, ha szeretnél másik időpontban találkozni, akkor nekem megfelelő. Nekem most nagyon szűkös az időm és eléggé frusztráló, hogy egy másik helyről is elkések emiatt. A mai napra terveztem a heti nagybevásárlást. Köszönöm, hogy megérted. ”

Ilyen esetekkel kapcsolatban gyakran felmerül a tréningek során, hogyan kommunikáljunk úgy, hogy a másik fél és a személyes kapcsolat ne sérüljön. Nagyon gyakori, hogy attól való félelmünkben, hogy a másik fél dühös lesz ránk, inkább csendben maradunk. Egy jó szakmai tréner egy tréning során tud hatékonyan segíteni ebben az esetben. Több olyan gyakorlat jelent megoldást, ami először a másik fél meghallgatásában és megértésében segít először. Az asszertív kommunikáció tréning önmagunk elfogadásában segít, a tréningen megtanulja a hallgató a tiszta kommunikáció fogalmát is.

 

asszertív-kommunikáció-gyakorlatok

 

Asszertív gondolatok, viselkedés a mindennapokban

Az asszertiv kommunikáció, bármennyire szeretnénk nem jön egyik pillanatról a másikra. Érdemes minden egyes nap, gyakorolni, vagy tréner segítségét kérni, esetleg egy munkahelyi vagy online tréning keretén belül elsajátítani. Gondoljunk úgy az asszertív gondolatokra, mint egy új kommunikációs nyelv elsajátítására. Ez a tréning ebben a segítségünkre lehet. Az asszertiv kommunikacio tréning, nem csak az asszertivitás elsajátításában segít, ezen a tréningen átfogóan van szó a helyes munkahelyi és magánéleti kommunikációs megoldásokról is. Mit tehetünk? Fogadjuk el, hogy az összes kommunikációs stílus megtalálható az emberekben: néha agresszívek, néha passzívak vagyunk. Már azzal is rengeteget tettünk, hogy elfogadtuk magunkat olyannak, amilyennek születtünk. Az asszertív kommunkáció ugyan nem a bölcsek köve, de ez a tréning csodálatos hatással lehet majd életedre. A valódi eredményt akkor tudunk elérni, ha ismerjünk önmagunk és a másik ember határait és azokat tiszteletben tartjuk.

 

Asszertív jogok listája

1. Jogod van ahhoz, hogy tisztelettel bánjanak veled.

2. Jogod van ahhoz, hogy kifejezd saját érzéseidet és véleményedet.

3. Jogod van ahhoz, hogy meghallgassanak és komolyan vegyenek.

4. Jogod van ahhoz, hogy megállapítsd, mi fontos neked és mi nem.

5. Jogod van ahhoz, hogy nemet mondj anélkül, hogy bűntudatot éreznél.

6. Jogod van ahhoz, hogy kérd, amire szükséged van.

7. Jogod van ahhoz, hogy megkapd, amiért fizettél.

8. Jogod van ahhoz, hogy információt kérj szakemberektől, beleértve az orvosokat is.

9. Jogod van ahhoz, hogy hibát kövess el, és vállald a következményeket.

10. Jogod van ahhoz, hogy képviseld az érdekeidet.

11. Jogod van ahhoz, hogy megváltoztasd a véleményedet.

12. Jogod van ahhoz, hogy megbetegedj.

13. Jogod van ahhoz, hogy azt mondd: Nem tudom.

 

Szeretnéd elsajátítani az asszertív kommunikációs gyakorlatokat? Nézd meg legújabb tanfolyamunkat és könnyítsd meg kommunikációval a mindennapjaidat!